Szempilla lifting

Szempilla lifting

A szempilla lifting nem más mint a szempillák megemelése speciálisan erre a célra kifejlesztett eszközökkel és alapanyagokkal. A szempilla építés és kezelési eljárások mára nagyon szerteágazóak lettek. Számtalan új technológia, új termék paletta és még több eszköz jelent meg a piacon az évek alatt. Ennek egyik innovatív technikai vívmánya a lifting eljárás is, mely olyan területeken kínál megoldást ahol eddig nem vagy csak körülményesen volt elérhető. Mostantól azon hölgyek is hozzáférhetnek különböző szempilla emelési eljárásokhoz akik alapvetően nem akartak vagy nem tudtak műszempillákat viselni. A kezelés során egy nyitottabb és szebb hatást kölcsönzünk a szemeknek.

A modern korra és egyben korunk divatjára jellemzően a hölgyek nagy hangsúlyt fektetnek a szemeikre, azok kiemelésére, szépségére és ápoltságára. A szem a lélek tükre, és erre a hölgyek különösen oda is figyelnek. 🙂 Mindezekhez számtalan szempilla építő és dúsító kezelés nyújt segítséget. A különböző szempilla építési technikák mellett viszont megjelent egy teljesen egyedülálló és új szem kiemelő eljárás a szempilla lifting. Azok a hölgyek akik eddig elzárkóztak a műszempilla viselésétől bátran kipróbálhatják ezt az új technikát.

Mitől más a szempilla lifting mint a szempilla építés?

A szempilla lifting alkalmazása közben nem építünk műszempillákat a saját szempillákra, nem alkalmazunk káros anyagokat és nem nehezítjük el saját szempilláinkat. Így mindazok számára előnyös lehet, akik alapvetően nem szeretnének műszempillákat viselni. A munkafolyamat alatt vendégünk saját szempilláit egy úgynevezett göndörítő eljárással dúsítjuk. Ehhez speciálisan erre a célra kifejlesztett teljesen szemkímélő, hipoallergén anyagokat használunk fel. Az eljárás végére a szempillák erősebbek, íveltebbek és hosszabbak lesznek. A Lash Style Academy lifting kezelés hatására 24%-al megerősödnek saját szempilláink, mely kizárólag az alábbi termékekkel érhető el. A szempillákat a kezelés alatt be is festjük, így a színtónusok kiegyenlítődnek, egységessé válnak.

A szempilla lifting kezelés mindössze 45 percet vesz igénybe, mely sokkal rövidebb mint egy szempilla építés.

A kezelést követően a szempillák a dúsított hatást hozzávetőlegesen 6-7 hétig tartják meg. Fontos, hogy a kezelést követő első napon semmilyen víz vagy folyadék nem érheti őket, de azt követően akár uszodába is mehetünk. 🙂

Ajánljuk mindenkinek akik nem szeretne műszempillákat viselni, de vágyik arra, hogy pillái dúsabbak, teltebbek, egyszerűen szebbek legyenek.

Szempilla lifting előnyei

  • Természetes hatású, alkalmazása semmilyen problémát nem okoz.
  • Szempilla építés nélkül is különleges látványt biztosít.
  • Nagyon kíméletes, a saját szempillákat semmilyen formában sem károsítja, sőt erősíti.
  • Mindenki számára elérhető aki nem szeretne műszempillákat viselni.
  • Nem használunk semmilyen káros vagy veszélyes anyagot.
  • Hipoallergén anyagok kerülnek felhasználásra, így az érzékenyebb szeműek is kérhetik ezt a kezelést.

Szempilla lifting hátrányai

  • A műszempillával szemben kevésbé látványos.
  • Nem alkalmazható semmilyen extrém technika a hatás fokozásáért.
  • Ha a kezelést követő első napban víz éri a szempillákat a hatás teljesen eltűnhet.

Allergia

A kezelés következtében az allergia kialakulásának az esélye majdnem teljesen nulla. Azoknak is bátran ajánljuk akik a szempilla építés közben alkalmazott anyagokra allergiásak.

Tanfolyamok

Mindazoknak akik szeretnék elsajátítani ezt a szempilla dúsító technikát saját tanfolyamokat is szervezünk, melyek elérhetőek egész Magyarországon.

Szempilla lifting termékeink

Mi a Lash Style Academy -nél saját szempilla lifting termékeinket alkalmazzuk, melyek minden szempontból megfelelnek minden elvárásnak. Termékpalettánk az alábbi:

Ha tetszett a poszt oszd meg másokkal is, köszönjük.

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on email

Blogok és interjúk

Próbáld ki termékeinket